A SZENT PÁL MARISTA ÁLTALÁNOS ISKOLA IS KÉSZEN ÁLL A TANÉVKEZDÉSRE

péntek, 30 augusztus 2024

Hamarosan újra becsengetnek az oktatási intézményekben, és elkezdődik egy újabb tanév. A Szent Pál Marista Általános Iskolában is már minden készen áll a kezdéshez.

Mintha csak tegnap lett volna az, hogy kameránkkal a Szent Pál Marista Általános Iskola ballagási ünnepségén jártunk. Gyorsan eltelt a vakáció, hamarosan véget ér a nyári szünet, a tanulók és a pedagógusok számára pedig szeptemberben elkezdődik egy újabb tanév. A napokban látogatást tettünk az intézménybe, ahol Dánielné Kacsó Andrea igazgató asszony készségesen állt rendelkezésünkre. Megkértük, hogy összegezze a mögöttük hagyott pár hetet.

Dánielné Kacsó Andrea Szent Pál Marista Általános Iskola-igazgató
- A ballagás és az évzáró után elutaztak a gyerekeink a Balaton mellé, Erzsébet-táborba, ahol egy hetet töltöttek. Ezután a tanodánk vállalta át a táboroztatást, a Szent Pál Marista Általános Iskola mellett működő Tip Marista Tanoda, ami szintén a Mária Iskolatestvérek fenntartása alatt van. A kéthetes tábor önkéntesekkel kiegészítve nagyon jól sikerült. Gratulálok nekik a táborszervezéshez, illetve a tábor megtartásához. Ez a mi gyerekeinknek is nagyon nagy lehetőséget nyújtott.

A nyári szünetben megtörtént a tantermek frissítő meszelése, tisztító festése, valamint az udvaron újabb előtetők készültek, hogy a gyerekek minél nagyobb árnyékos felületen tudják eltölteni a szabadidejüket. A tantermek is további eszközökkel bővültek.

Dánielné Kacsó Andrea Szent Pál Marista Általános Iskola-igazgató
- Újabb tantermünk felszerelését pótoltuk ergonomikus székekkel. Évről-évre minden évben egy új terem újul meg ezekkel az új és gerinckímélő székekkel és asztalokkal. A robotikához rendeltünk eszközöket, azok már meg is érkeztek, hogy egy picit frissíteni tudjuk az ez irányú tanítási folyamatunkat is, és a gyerekeink is találkozzanak a robotika bizonyos eszközeivel.

Az intézményben személyi változások is történtek. Két új pedagógus is csatlakozott a tanári karhoz. Az egyikőjük matematika, a másik pedig magyar szakon tud majd segíteni az oktatás során. Egy gyógypedagógiai asszisztens is érkezett az iskolába, hisz lesz olyan gyermek, aki majd igényli a segítséget a tanórai ellátás során is. A humán erőforrás tehát teljes mértékben biztosított az intézményben-mondta igazgató asszony. Még a szeptemberi iskolakezdés előtt néhány tábort azonban szeretne lebonyolítani az intézmény vezetése.

Dánielné Kacsó Andrea Szent Pál Marista Általános Iskola-igazgató
- Készülünk táborokra még itt a nyári vakáció befejezésénél is. Augusztus végén várjuk a jövendő elsőseinket. Közel 40 diákunk érkezik a Gólyafióka táborba az utolsó augusztusi héten. Focitáborunk lesz, külföldi spanyol önkéntesekkel, katalán önkéntesekkel, Jordi testvér vezetésével. Zalaszabari élménytáborba tesz látogatást több mint húsz tanuló, a tanítóink kíséretével. Ennek az a célja, hogy azok is, akik esetleg a nyáron nem jutottak el táborba vagy messzebb vidékre, ők részt tudjanak venni egy kiránduláson és együtt szórakozni. A tanév valóban augusztus 31-gyel zárul, addig egy javító jellegű vizsgánk is lesz, de mindenesetre azok, akik megérdemelt pihenésüket töltötték, azok most szépen tudják zárni a nyarat.

Dánielné Kacsó Andrea hozzátette, hogy az elmúlt években megszokott gazdag programkínálattal szeretnének kedveskedni a gyerekeknek a tanórákon kívül. Céljuk, hogy a gyerekeknek minél több élményt és közösségi programot tudjanak biztosítani a következő tanév során is.

 

Forrás: infokarcag.hu

Read 30 times