2025. március 13. napján a 13. osztályos közszolgálati technikus tanulók látogatást tettek a Karcagi Járási Kormányhivatalban.
A Varróban már hagyomány, hogy márciusban a közelgő nemzeti ünnepünkre hangolódva játékos vetélkedőt szervezünk.
Nemzeti ünnepünkről, március 15-éről emlékeztünk meg a Református Nagytemplomban az ünnep előtti pénteken.
Iskolánk három kisdiákjával vettünk részt a III. Veres Henrietta Katalin Alkotópályázat díjkiosztóján, melyet Jettike tanító néni emlékére szerveztek meg immár harmadik alkalommal.
Ünnepi projekt keretében emlékezett az 1848-49-es forradalom és szabadságharc ünnepére iskolánk alsó tagozata.
2025. március 12-én ismét Debrecenben, a Református Gimnáziumban került megrendezésre a Középiskolák Református Tornaversenye.
Az intézmények közötti kötelékeket és a határokon átívelő barátságokat erősítő utazások a Rákóczi Szövetség Diákutaztatási Programjának köszönhetően valósulhattak meg.
Ha március, akkor bibliaismereti vetélkedő. IX. alkalommal került megrendezésre ez a vetélkedő iskolánkban.
Az iskolánk aulájában látható kiállítást tanítványaink érdeklődéssel figyelik, tekintik meg.
A Jász-Nagykun Szolnok Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület 2025 februárjában rendezte meg az V-VI. korcsoportos fiú röplabda diákolimpia „B” kategóriájának körzeti és megyei döntőit.